.
dr. Fábián Titusz:
Betegjogi képviseleti rendszer MagyarországonAngol

Bevezető

A magyar országgyűlés 1997-ben fogadta el az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényt, amely a következő évben lépett hatályba. A törvény megalkotását az európai jogrendszerekben történt változások tették szükségessé, a jogszabály megalkotói az európai normákhoz való igazodást tartották szem előtt. Az Amszterdami Deklarációval és a Bioetikai Konvencióval összhangban a törvény kinyilvánítja a betegek önrendelkezéshez való jogát és az ehhez fűződő többi betegjogot is. A betegjogok külön fejezetként kerültek bele a törvénybe és a jogszabály megteremti a betegjogi képviselő intézményét. 1996-ban, a Szószóló Alapítvány megalapítását követően, a jogszabály előkészítése során a jogalkotók részéről felmerült az igény, hogy a hasznosítsák az Alapítvány addigi tapasztalatait is a törvény megalkotásánál. Vállaltuk, hogy segítséget nyújtunk a jogszabály megalkotásánál és egy modell-kísérlet keretein belül elemezzük, hogy a tapasztalataink hogyan műkődnek majd a gyakorlatban.

A törvény hatályba lépése előtt indított el Alapítványunk egy kísérleti programot, amelynek célja az volt, hogy megtapasztaljuk, a betegjogi képviseleti rendszer működtethető-e Magyarországon. A program lényege az volt, hogy kifejlesszünk olyan struktúrákat, megoldásokat, amelyek elősegítik az emberi jogok és a betegjogok érvényesülését az egészségügyi ellátórendszeren belül.

A projekt során betegjogi képviselők kezdték el működésüket 7 magyarországi kórházban 1997 márciusától, majd 1999-től több pszichiátriai intézetben is. Ezt megelőzően a betegjogi képviselők egy 6 hónapos intenzív felkészítő kurzuson vettek részt, a későbbiekben pedig rendszeresen konzultáltak szakértőkkel és egymással a tapasztalataikról. A modellkísérletben önkéntes alapon vevő kórházak pozitív visszajelzései megerősítették az elképzelést, hogy az intézménynek valóban van helye a magyar egészségügyi rendszerben.

És mindemellett még azt is megemlíthetjük, hogy a törvény végrehajtási rendelete is részben az Alapítvány tapasztalataira támaszkodott.

A jelenlegi helyzet

A betegjogi képviselői intézmény hivatalosan 2000 júliusában indult meg, amikor is 54 képviselő kezdte meg működését az ÁNTSZ égisze alatt. Jelenleg 55 képviselő tevékenykedik az országban (13 Budapesten és 42 a megyékben), beosztásuknál a területi elv érvényesül.

Rendszerint 2-3 képviselő dolgozik megyénként, ezért általában több intézmény tartozik egy képviselőhöz. Sok olyan is akad közöttük, akinek 5 vagy 6 kórházat is el kell látnia. Ebből kifolyólag egy képviselő rendszerint 2-3 órát tud csak eltölteni egy kórházban, heti 1-2 alkalommal. A képviselők egy része főállásban látja el feladatát, zömük azonban csak részmunkaidőben dolgozik. Ez sokszor meglehetősen szerencsétlen helyzetet teremt, hiszen bizonyos típusú jogsértések esetében elengedhetetlen, hogy a képviselő azonnal és könnyen elérhető legyen a beteg számára.

A jelenlegi szabályozás szerint a betegjogi képviselői munkakör pályázat útján tölthető be: a jogszabályi kritériumok alapján az a személy lehet betegjogi képviselő, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik, büntetlen előéletű, a jogszabály mellékletében meghatározott tanfolyamot elvégezte és sikeres vizsgát tett. A pozíció betöltése sokoldalú karaktert kíván meg, hiszen a jogszabály értelmében jogi-, egészségügyi- és etikai ismeretek is szükségesek az állás betöltéséhez, a szakmai követelmények teljesítéséhez. A betegjogi képviselő munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll az ÁNTSZ megyei vagy fővárosi intézetével. A fekvőbeteg-szakellátást végző egészségügyi szolgáltató biztosítja a megfelelő helyiséget a képviselő számára, a betegjogi képviselő munkájához szükséges egyéb feltételeket pedig az ÁNTSZ teremti meg. Az ÁNTSZ a betegjogi képviselőnek -a miniszteri rendelet alapján- jogszabályban meghatározott feladatai tekintetében utasítást nem adhat.

A képviselők munkáját a Betegjogi Koordinátori Tanács koordinálja. A Koordinátori Tanács részt vesz a képviselők tevékenységének irányításában, képzésük és továbbképzésük megszervezésében, nyilvántartást vezet a képviselőkről és összehangolja munkájukat.

A magyar betegjogi képviseleti modell alapvetően jogokon alapú képviselet. A magyar egészségügyi rendszer sajnálatos módon számtalan súlyos problémával küszködik és ez természetesen kihat a betegjogi képviseleti rendszerre is. A rendszert számos kritika éri már kezdetektől fogva. A képviselők munkája meglehetősen bonyolult és nem egyszerű feladat, hogy elfogadtassák magukat az orvosokkal, betegekkel, nővérekkel, tisztiorvosokkal és a többi egészségügyi dolgozóval egyaránt. Az orvosok, főleg a magasabb beosztásúak, gyakran nem vesznek tudomást róluk és hajlanak arra, hogy megvádolják őket azzal, hogy szakmai dolgokba szólnak bele.

Az orvosok fő argumentumai között szerepel, hogy nem lenne szabad kívülről beleszólást engedni senkinek az orvosi döntésekbe és az, hogy a képviselők működése megrendíti a betegek bizalmát az orvosokban. Korábban akadtak olyan vélemények is, hogy a magyar társadalom még nincs felkészülve ilyen modern intézményre, a nagyközönség nem is igazán tudja, miről van szó egyáltalán. Azt azonban senki sem vitathatja, hogy a betegeknek feltétlenül szükségük van egy személyre, egy intézményre, aki képviseli a törvény adta jogaikat, aki tájékoztatja őket és fellép érdekükben.

A betegjogi képviselők -minden ellenkező vélekedés dacára- nem az orvosok ellen dolgoznak. Az eddigi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a képviselő nagyon hasznos munkát tud végezni a kórházakban, egészségügyi intézményekben., számtalan konfliktust meg tud előzni és oldani és segítséget tud nyújtani orvosoknak, nővéreknek és más egészségügyi dolgozóknak ügyes-bajos dolgaikban. Nem csak a konfliktusok feloldására képesek, de az egészségügyi személyzetnek is segítenek problémáik megoldásában, az egészségügyi alkalmazottakat is tájékoztatják betegjogokra vonatkozó szabályokról. A képviselő közvetít a beteg és az intézmény között, és -mondhatni- egy emberi arcot jelent az egészségügy gyakran személytelen rendszerében.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a panaszok jelentős hányada származik a megfelelő tájékoztatás hiányából. Gyakori eset, hogy nincs megfelelő kommunikáció az egészségügyi intézmény és a páciens között, a beteg nem érti az orvosát és nem tud megfelelő kérdéseket feltenni. A tájékoztatáshoz való jog megsérül és ez számtalan konfliktus forrása lehet. Az ilyen esetekben is nagy szerep hárul a képviselőkre, aki közbenjáróként közvetít, feloldja a feszültséget, mintegy “fordít” a beteg és az orvos között, továbbá felhívja a figyelmet a pontos információ szükségességére. A beteg és orvosa közti kommunikációs zavarok és az ebből fakadó problémák gyakran oldódnak meg a képviselő közbenjárása révén.

A képviselő szerepének egyik fő aspektusa a betegek tájékoztatása jogaikról, az, hogy megismerteti velük, hogy nekik igenis vannak jogaik. Általános jelenség ugyanis, hogy a betegek számottevő része egyáltalán nincs tisztában azzal, mi van az egészségügyi törvényben lefektetve, gyakran fogalmuk sincs arról, hogy nekik is vannak törvényben leszabályozott jogaik.

A képviselők a panasztételi eljárás során is fontos figura, segít a betegnek vagy hozzátartozójának panasza megfogalmazásában, kezdeményezheti annak kivizsgálását. A betegeknek gyakran fogalmuk sincs arról, hova, kihez, milyen intézményhez fordulhatnak panaszaikkal, honnan várhatnak számukra megfelelő megoldást. A képviselők hivatalosan rögzítik a panaszokat és elintézésüket és a panasztevő joga eldönteni, hogy adatait bizalmasan kezeljék-e avagy sem. Az ügyek, panaszok összegyűjtve komoly információmennyiséget jelenthetnek, amely illetéktelen kezekbe kerülve akár visszaélésekre is adhat alkalmat.

Szintén nehéz feladat az egészségügyi intézményben uralkodó viszonyok, az ellátás színvonalára vonatkozó panaszok kezelése. A képviselő ilyen esetekben tanácsokat adhat a kórház vezetőségének, felhívhatja a figyelmet a problémára. A képviselő konkrét megoldási javaslatokat is tehet az anyagi eszközök jobb elosztására, de csodákra természetesen nem képes és a költségvetés hiányait fedezni nem a képviselő feladata. Sajnálatos módon a magyar egészségügyi rendszer anyagi ösztönzők híján van. Az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók bére kötött, így nincs igazi ösztönző erő, ami az ellátás hatékonyságát növelné.

A Szószóló Alapítvány

A Szószóló Alapítvány a Betegek Jogaiért 1994-ben alakult Budapesten, fő célja, hogy vizsgálja, monitorizálja a fennálló egészségügyi rendszert. Az Alapítvány jogi tanácsokat nyújt a betegek számára és tájékoztatással lát el minden érdeklődőt. Az Alapítvány vizsgálja a hazai betegjogokkal kapcsolatos szabályokat és gyakorlatot, együttműködik más hazai és külföldi szervezetekkel és a fontosabb betegjogokkal kapcsolatos kérdésekről tájékoztatja a nyilvánosságot. Az Alapítvány 2000 júniusában hozta létre Betegjogi Konzultációs Központját azzal a célkitűzéssel, hogy segítse az állampolgárokat az egészségügyi ellátással kapcsolatos jogaik megismerésében és érvényesítésében. A Központ a hozzá fordulóknak segítséget nyújt panaszaik megoldásában, az illetékes szervek, szervezetek felkutatásában, az azokkal történő kapcsolatfelvételben.

A Központ folyamatos kapcsolatot tart fenn az országban működő betegjogi képviselőkkel és segíti munkájukat. A havi rendszerességgel tartott Szakmai Konzultációs Nap fórumot biztosít számukra, hogy jobban megismerjék egymást, kicseréljék tapasztalataikat és lehetőséget nyújt a problémás esetek közös megvitatására is. Mindig igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni a konzultációs találkozók informális jellegére. A betegjogi képviselők sok esetben fordulnak a Központhoz tanácsért, illetve gyakran a Központ továbbítja a panaszosokat az illetékes képviselőhöz. Nem ritka jelenség, hogy a betegképviselő és a Központ közös tevékenysége révén oldódik meg egy adott panasz.

A rendszer hiányosságai, hibái

Saját benyomásaink, a szakmai konzultációk, a betegektől érkezett visszajelzések segítségével Alapítványunk folyamatos képpel rendelkezik a hazai betegjogi képviseleti rendszer működéséről.

Nagy a betegpanasz forgalmunk (napi 5-8 panasz érkezik Irodánkhoz), amiből jól leszűrhető, hogy a jelenlegi betegjogi képviseleti rendszerről beszélve túlzás volna azt állítani, hogy az a helyzet magaslatán állna.

A Konzultációs Központhoz érkezett panaszok bejelentői gyakran hivatkoznak a betegjogi képviselők munkájára és nem kis számban, mintegy az esetek 20-25 %-ában elégedetlenek -vagy nem teljesen megelégedettek- a betegjogi képviselők munkájával.

Előfordul, hogy a beteg, a panaszos meg sem keresi a képviselőt, nem bízik benne, úgy érzi, hogy az az egészségügyi intézmény, az ellátás oldalán áll, a “másik oldal” embere.

Az a tény is sok problémát okoz, hogy jelenleg még mindig nincs kielégítő megoldás a dokumentumok tárolására, archiválására és az adatok védelmére.

Meggyőződésünk, hogy a rendszert tovább kellene formálni, fejleszteni, hogy nagyobb hatékonysággal, jobban működjön., de a helyzet az, hogy a jelenlegi szerkezeti struktúrában ez szinte megoldhatatlannak tűnik.

A rendszer átalakítása

Az Egészségügyről szóló törvény értelmében a betegjogi képviselők az ÁNTSZ szervezeti keretei között végzik tevékenységüket. Ez a helyzet azonban nem épp a legszerencsésebb, hiszen az ombudsmani, képviseleti rendszer lényege éppen az, hogy a képviselő teljesen független.

(Korábban a betegképviseleti rendszer támogatói egy teljesen önálló ombudsmani rendszerben gondolkodtak, amely az Országgyűlési Biztosok Hivatalának lenne alárendelve, hisz a függetlenség garantálása a képviselők számára nélkülözhetetlen feltétele a rendszer adekvát működésének.)

A rendszer átalakítására többféle megoldás is szóba jöhet: Az egyik felmerült lehetőség az, hogy maradhatna a rendszer az ÁNTSZ keretein belül, de az eddiginél nagyobb függetlenséggel és önállósággal.

Egy példa: az ÁNTSZ központi szervei közé tartozik a részben önállóan gazdálkodó és részjogkörrel rendelkező költségvetési szervként működő Országos Közegészségügyi Központ

Ennek analógiájára elképzelhető lenne tehát az is, hogy a képviselőket egy ehhez hasonló szerv keretei közé vonnák, amely független szervként, önálló költségvetéssel működne.

A másik lehetőség az, hogy teljesen ki kell vonni a rendszert a hivatalos egészségügyi ellátórendszerből. Itt jöhetne képbe a miniszteri biztosság intézménye, vagyis az, hogy, a rendszer egy felelős miniszteri biztosnak lenne alárendelve

Emellett megyénként szükség lenne betegjogi irodákra, amely a megyében működő 2-3 képviselő munkáját koordinálná, segítené. Közismert tény, hogy a betegjogi képviselőknek sok nehézséggel kell megküzdeniük munkájuk során, amelynek nagy része a megfelelő ellátottság hiányából adódik. Épp ezért meg kellene teremteni a megfelelő infrastruktúrát számukra, hogy munkájukat hatékonyabban tudják ellátni. Ha rendelkezésükre állna gépkocsi, telefon, titkárnő, számítógép akkor az egész megyét le lehetne fedni, kórháztól klinikáig. A képviselő be tudná járni egész területét és időben ott tudna lenni mindenhol.

Szükség volna továbbá egy országos szervezetre is. Az Országos Betegjogi Képviselői Iroda jelenthetné a szakmai kontrollt, ide lehetne elhelyezni a koordinátori tanácsot is. Ez alá tartoznának a megyei betegjogi irodák is.

Összefoglalva, egy olyan megoldásra lenne szükség, amely biztosítaná, hogy a rendszer független legyen az ÁNTSZ-től is, de mégis meglegyen a korrekt szakmai kontroll, adatvédelem

Képzés

A Betegjogi képviselők megfelelő felkészítése érdekében szükség volna egy speciális professzionális tanfolyamra, de a hivatalos, szakmai képzés hiánya már az intézmény megjelenése óta problémát jelent. Alapítványunk kidolgozott egy 5 féléves szakirányú szakképzési programot – ez sajnos egyelőre nem lépett gyakorlatba.

Azonban hamarosan egy poszt-graduális szakirányú továbbképző képzés fog indulni a betegjogi képviselők számára a Pécsi Egyetemen. A tanfolyam 2 szemeszterből áll majd, a jelentkezőknek vizsgát kell tenniük és a hallgatók "betegjogi képviselő" címmel oklevelet kapnak a sikeres vizsga után. A záróvizsgát az ÁNTSZ bonyolítja le.

Emellett azonban igen hasznos lenne, ha további oktatási programok és egyéb szakmai felkészítő, továbbképző tanfolyamok, kurzusok is szerveződnének még számukra a jövőben.

A rendszer hatékonyságának előmozdítása érdekében az állami és a civil szférának is erőfeszítéseket kellene tennie az újabb mechanizmusok kidolgozására, a rendszer folyamatos vizsgálatára, jobbítására és esetleges megváltoztatására.