(Dr. Jakab Tibor)

Az orvos/szagdolgozó ‘hiánycikk’ lett Magyarországon, és – nézetem szerint – a jövőben még inkább csökkenni fog az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés lehetősége. A szakrendelők több hónapos előjegyzéssel dolgoznak, az egészségében megrendült beteg pedig gyógyulni akar, mihamarább. Egyre többen vannak, és még többen lesznek, akik – vállalva a magasabb vizitdíjat is - meg akarják kerülni a várólistát, és ügyeleti időben, sürgősségre hivatkozva keresik fel a fekvőbeteg-ellátó osztályokat, amelyek természetesen nem tudják átvállalni a járóbetegellátást. Mit tehet ilyen helyzetben az ügyeletes orvos? Elküldheti a beteget?

Főszabály: vizsgálat nélkül nem! Az Egészségügyi törvény (és a hivatás éthosza) így rendelkezik:

125. § Sürgős szükség esetén az egészségügyi dolgozó - időponttól és helytől függetlenül - az adott körülmények között a tőle elvárható módon és a rendelkezésére álló eszközöktől függően az arra rászoruló személynek elsősegélyt nyújt, illetőleg a szükséges intézkedést haladéktalanul megteszi. Kétség esetén a sürgős szükség fennállását vélelmezni kell. Sürgős szükség az Eütv. értelmében: az egészségi állapotban bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne. Erről pedig csak a beteg megvizsgálása után lehet meggyőződni.

Ha az orvos akadályoztatva van (a szundikálás nem minősül ennek!), akkor szakdolgozó is megvizsgálhatja a beteget, és dönthet arról, hogy szüksége van-e azonnali orvosi ellátásra: Eütv. 125. § (5) Az orvosi szakképzettséggel nem rendelkező egészségügyi dolgozó a hozzá forduló beteg vizsgálatáról kompetenciájának keretei között saját maga, illetőleg, ha az kompetenciájának kereteit meghaladja, az erre jogosult orvos értesítése útján gondoskodik. Ez utóbbi esetben azonban, ha a beteg állapota azt szükségessé teszi, az orvos megérkezéséig elvégzi mindazokat a beavatkozásokat, amelyek nyújtására szakmai kompetenciája és felkészültsége alapján jogosult.

Az alábbiakban összefoglalom azokat a “helyzeteket”, amikor feltételekkel ugyan, de meg lehet tagadni a beteg ellátását.

• Ha az jogszabályba ütközik. (Ilyen pl. az engedély nélküli magzatelhajtás, a sex megváltoztatása, örökletes génterápiás beavatkozások stb. ).
• Ha az szakmai szabályba ütközik. (Az orvostudományban nem elfogadott beavatkozást kér a beteg, vagy a beutalója. Annak eldöntése, hogy mi az elfogadott, meglehetősen nehéz, merthogy a gyarapodó ismeretekkel változik a szakma is. A vonatkozó jogszabály az orvosszakmára bízza azt, mi a “jó klinikai gyakorlat”: Eütv. 129. § (1) A kezelőorvos joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás módszerek... közül - a hatályos jogszabályok keretei között - szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt, a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek mellett végezhető eljárást.
• Amennyiben a felettes utasítása ütközik szakmai szabályba akkor:
  figyelmeztetni kell erre, és ha továbbra is ragaszkodik hozzá, az utasítást írásban kérje a beosztott
  ha erős az utasítás helyessége iránti kételye, akkor az utasítást adó feletteséhez forduljon (ha van ilyen)
  amennyiben a betegre súlyosan hátrányosnak véli az utasítást, akkor meg kell tagadnia végrehajtását
  és mindezeket haladéktalanul dokumentálnia kell!
• Ha az ellátásra az ellátó fizikailag alkalmatlan. (Ok lehet betegség, de lehet egyszerűen fizikai gyengeség is.) Ilyen esetben, magától értetődően, vizsgálat nélkül el lehet utasítani a beteget, de más ellátóhoz kell irányítani.
• A kért ellátásra nincsen szükség.

• Nem igényel azonnali ellátást (későbbre halasztható, visszarendelhető), feltéve, ha ez a betegre nem ró ésszerűtlen terhet (pl. utazás, várakozás).
• A beteg az együttműködési kötelezettségét súlyosan megsérti. Az Eütv. az alábbi, különös kötelezettségeket ír elő a beteg számára:

26. § (1) A beteg az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor köteles tiszteletben tartani az erre vonatkozó jogszabályokat és az egészségügyi szolgáltató működési rendjét.

(2) A beteg - amennyiben ezt egészségi állapota lehetővé teszi - köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozókkal képességei és ismeretei szerint az alábbiak szerint együttműködni:

a) tájékoztatni őket mindarról, amely szükséges a kórisme megállapításához, a megfelelő kezelési terv elkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez, így különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről,

b) tájékoztatni őket - saját betegségével összefüggésben - mindarról, amely mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról,

c) az egészségügyi miniszter rendeletében foglalt fertőző betegségek esetén megnevezni azon személyeket, akiktől a fertőző betegséget megkaphatta, illetve akiket megfertőzhetett,

d) tájékoztatni őket minden, az egészségügyi ellátást érintő, általa korábban tett jognyilatkozatáról,

e) a gyógykezelésével kapcsolatban tőlük kapott rendelkezéseket betartani,

f) a gyógyintézet házirendjét betartani,

g) a jogszabály által előírt térítési díjat megfizetni,

h) jogszabályban előírt személyes adatait hitelt érdemlően igazolni.

A nem-együttműködő beteget azonban csak akkor lehet elutasítani, ha ez nem befolyásolja hátrányosan egészségi állapotát. Például egy mozgásszervi rehabilitációs osztályon meg lehet tagadni annak a betegnek a további kezelését, aki szexuálisan zaklatja az ellátókat, de ugyanilyen okból az intenzív osztályon nem lehet levenni a lélegeztetőgépről. Ha a beteg nem követi a terápiás javallatokat, akkor ismételten, a beteg számára érthető módon tájékoztatni kell a felajánlott kezelések szükségességéről (kockázatairól is!), ha ezek után sem működik együtt, akkor az a beteg autonóm döntése (kezelés-visszautasítás); dokumentálni kell.

• Az ellátó életét vagy testi épségét a beteg magatartása veszélyezteti. (Megtörtént, hogy vasdoronggal törő-zúzó pszichiátriai férfibeteg megfékezésére a rendőrök egy ötvenkilós pszichiáternőt küldték. Az Eütv. alapján nem kellett volna vállalnia.)

• Más beteg azonnali ellátásának szükségessége esetén.
• Nincsenek meg az ellátás feltételei.
• A beteg sértő, fenyegető magatartása, feltéve, ha e magatartást nem a betegsége okozza.
• A beteghez fűződő személyes kapcsolat. (Az erős negatív vagy pozitív érzelmek befolyásolhatják a terápiás döntéseket. Senkitől, így az egészségügyi ellátótól sem várható el, hogy elfogulatlan legyen például a házastársa szeretője iránt.)
• Az ellátó erkölcsi felfogásával, lelkiismereti, vallási meggyőződésével ütközik a szükséges beavatkozás. Ellátási kötelezettség esetén, a munkáltatónak ezt előre – illetve a felmerülésekor haladéktalanul - írásban jelezni kell. (Azért nem árt olyan munkakört választani, ahol a lelkiismereti konfliktusok lehetősége minimális, mert a munkaadó felmondhatja az együttműködést...)

A fentiekben összefoglaltam azokat az eseteket, amikor jogszerűen meg lehet tagadni a beteg ellátását. Ha a beteg akkor kér orvosi ellátást, amikor az adott intézménynek (osztálynak) nincsen vele szemben ellátási kötelezettsége, az ellátás vizsgálat után megtagadható, feltéve, ha a beteg nem szorul sürgősségi ellátásra (nem áll fent a sürgős szükség esete). A beteget az ellátására kötelezett intézménybe kell irányítani, vagy “normál” munkaidőben visszarendelni. Erkölcsi trivialitás: nem tagadható meg a beteg szenvedéseinek enyhítése! (Eütv. 6. § Minden betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez.