Szervátültetés – 2006

(Dr. matkó Ida)

Valami nagy bizonytalanságot éreztem, amikor elolvastam a legutóbbi cikket: Szervkivétel - Szabálytalanság? Bűntett? Érdekellentét? (Medical Tribune IV. évf. 13-14. szám). Visszatérő témáik között szerepel a szervátültetés gyakorlata. Évekkel ezelőtt megjelent cikkükben írták, s akkor a szememnek sem akartam hinni, amit olvastam: "Háromtagú orvosi bizottság jogosult kimondani az agyhalál tényét, ám a bizottságot különféle nehézségek miatt sokszor össze sem hívják" (Medical Tribune I. évf. 10. szám). Azóta is várom a reagálást! Azóta sem háborodott fel senki, nem vonta kétségbe a kijelentés igazságtartalmát! Azt, hogy az agyhalál megállapítása az egyes centrumokban, de akár egyben is, nem törvényi szabályozás szerint történik. Írásomnak csak egyik célja, hogy kifogásoljam ezt a gyakorlatot, a másik, hogy felhívjam az egészségügyi szereplők figyelmét a transzplantációs medicina diszfunkcionális működésére.

A cikkben írottakkal kapcsolatban két témával szeretnék foglalkozni. Az egyik: vannak-e törvények, amelyek szabályozzák a szerv-szövetkivételt, - beültetést , és azok kivitelét az ország területéről, s ha vannak törvények, alkalmasak-e a jelenlegi igények kielégítésére? A másik: miért van szükség a szervek/szövetek begyűjtését koordináló független szerveződésre?

Az első feltett kérdésre a rövid válasz az, hogy igen, s személyes véleményem, ha az egészségügy szereplői, az ellátók betartják/betartatják ezeket a törvényeket, a jelenlegi zavaros helyzet nem állt volna elő. A hatályos törvények alapján nem merülhet fel, hogy kinek a kötelessége az agyhalál megállapítása, kimondása, a szükséges jegyzőkönyvek (mint műtéti jegyzőkönyvnek) azonnali, pontos elkészítése (ha szükséges, angolul) és rendelkezésre bocsátása. A szervkivétel színhelye a magyar egészségügyi ellátórendszer része, annak vezetője által a feladattal megbízott (akkreditált) vezető az, aki (ha egyáltalán) összehívja az orvosi bizottságot, és kimondja az agyhalál bekövetkezését, leírást készít és így tovább. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy amit a jegyzőkönyv szerint a holttestből kivettek, hol van, hová került, mi történt vele? Jegyzem meg, ami szervnek/szövetnek a kivétele megtörtént, annak valahol lennie kell, valakiben vagy leltározva valahol, s az is fontos, hogy hol, az útját pontosan ismerni és követni rendeli a törvény. Megengedem, hogy lehet a szabályozást finomítani (uniós csatlakozás miatt, kompetenciakérdések tisztázása és a finanszírozás kérdéseiben), de alapvetően a gyógyítási folyamat szinte minden mozzanata szabályozott. Még akkor is így van, ha a jelenlegi feltételezett beleegyezés alapján történő szerv-szövetkiemelés törvényessége a tájékozott beleegyezés elvének hazai törvényi elismerése után, a törvényt illető tájékozatlanság és a jogkövető magatartás hiánya miatt minimum vitatható! Az azonban valóban megengedhetetlen, ahogy a cikkben idézett dr. Alföldi Ferenc professzor írja, hogy az egész szervátültetési folyamat feltételezésekre és ne szabályokra épüljön!

A másik kérdés: a koordinációt végző, független szervezet szükségessége. A kérdés megvilágításához közgazdász-szociálpolitikust hívok segítségül. Orosz Éva a következőket írja: "Az egészségügyi rendszer megfelelő működésének alapvető feltétele, hogy a döntéshozatali folyamatokba a társadalom különböző csoportjainak és az egészségügy fő szereplőinek a részvétele, illetve érdekeik képviselete biztosítva legyen; hogy a rendszer szereplői a döntésekért felelősséget viseljenek, a döntések és a következményeik a társadalom (kisebb közösségek és egyének) számára átláthatók és - széles értelembe véve - számon kérhetőek legyenek" (Orosz Éva: Félúton vagy tévúton). A politika 2001-ben az egészségpolitikai folyamat demokratizmusa (részvétel, a felelősség érvényesíthetősége, átláthatóság) mellett dönthetett. Ennek intézményesített formája, a Hungarotranszplant Kht. a minisztérium felügyelete alá tartozik, kívül van az ellátórendszeren. Létezése azt az üzenetet hordozza az egészségügy szereplői számára, hogy a társadalom megbízhat a gyógyítási folyamat igazságosságában, biztonságos működésében, mert az orvos szakmától független, koordináló szervezet minden szereplő érdekképviseletére alkalmas. Attól, hogy független, nemzeti szervátültetést összefogó szervezet létezik, várható a tájékoztatás, a koordinátorok képzése, a szervbegyűjtés kommunikációja, a kapcsolattartás az egyes centrumok között és még sok minden más, mivel azonban nem szakmai szervezet, nem tőle várható, pl. a szervátültetések direkt számának növekedése vagy a tudományterületen a publikációk számának növekedése. Lehet ezen vagy más független, hasonló szervezeten számon kérni az átültető sebészeti intézet/intézetek és a donort jelentő intézetek eltérő érdeke miatti konfliktuskezelést, az ellátási folyamat monitorizálását: az ellátókapacitás és az "elveszett szervek" számának alakulása, az egyes szervvárólisták működése, a szervátültetéseket minőségi indikátorok alapján mérő eredményesség és természetesen a nemzetközi kapcsolatok alakulása (segítség szervek cseréjével) vonatkozásában. Mindez az intézmény fejlesztésének, felhatalmazásának kérdése. Orosz Éva írja: "Az alapelveknek egy adott időszakban érvényesülő prioritása alapvetően befolyásolja a fejlesztési irányokat, az erőforrások elosztását, továbbá (az egyre szaporodó és bonyolultabbá váló) etikai kérdések jogi szabályozását (pl. géntechnológia alkalmazása). Alapvető kérdés, hogy »kik« és »hogyan« döntik el, hogy az alapelvek közül az adott időszakban melyek állnak az egészségpolitika középpontjában, melyikre helyezi a hangsúlyt, és melyikre nem fordít figyelmet. A »kik« alapvető kérdése: csak a kormányzat feladata az alapelvek közötti prioritások meghatározása, vagy a többi szereplőnek, beleértve a társadalmat és az egészségügyben dolgozókat is, van beleszólása." A mindannyiunk számára értéket jelentő betegbiztonságot (patient safety) az egészségügyi rendszer különböző ellátószintjei közötti kölcsönhatások eredménye teremti meg. A most gyanúba kevert intézmény működése, sorsa ezért fontos!