.
Betegjogi képviselők speciális helyzete a psychiatriai osztályokon†(Dr. Vanyó Éva)
A betegek többsége a kórházakba előzetes háziorvosi vizsgálat után, a beteg kérésére, beleegyezésével érkezik felvételre. Ez ideggondozói beutalással a beteg kívánságára ritkán fordul elő psychiatriai beteg esetében. Természetesen itt külön kell választani az acut felvételes osztályokat és a speciális psychotherapias osztályokat. Az előbbiek egy úgynevezett régió acut felvételére kötelezettek, míg az utóbbiak nem acut felvételre rendezkedtek be. Mit jelent az acut felvétel? A sürgős szükség esetét, amikor veszélyeztető vagy veszélyeztetett állapot véleményezhető. Ezekben az esetekben a beteg önmaga vagy más személy, környezete, lakóközössége, munkatársai, hozzátartozói számára jelent veszélyt. Ezalatt a suicidium veszélye, a környezet ellen irányuló cselekmények tervezése értendők. Ennek oka természetesen a beteg gondolkodásának pathológias volta, a kóros gondolatok, hallucinatiók, kóros ítéletalkotás, téves következtetés, nem a beteg "rosszindulata", mint azt sokszor a hozzátartozók interpretálják. Alapvető, hogy a beteg ilyenkor a saját világában él, ahol a valóságot a halluciantiok, kóros gondolati tartalmak diktálják. Emiatt, hiszen két eltérő "világ" áll egymással szemben beszállításkor, ami érthetően a beteg tiltakozását váltja ki. A beszállítás érvényes ideggondozói, vagy éjjeli ügyeleti beutalóval történhet. Számos esetben, mert a beteg elbarikádozta a bejáratot, vagy tettlegesség történt, a szállítási kísérletet kezdeményező mentőegység ellen, karhatalom-rendőrség segítségével történik a szállítás. Ilyenkor sajnálatosan a beteg olyan zaklatott állapotban lép az osztályra, hogy bármilyen meggyőzési kísérlet eredménytelen. Bizonyos betegségeknél -schizophrenia, paranoid psychosisok, psychoticus mania, aggitalt, pssychoticus depressio - a meggyőzés ebben a betegségi szakaszban reménytelen. A felvevő orvos a beteg érdekében kényszerül arra, hogy úgymond erőszakot alkalmazzon, ami a beteg lefogását, és az első nyugtató injectio beadását jelenti. Huszonöt éves orvosi praxisom során egyetlen esetben sem orvosként, sem vezetőként-nem találkoztam olyan esettel, ahol jogtalan szállítás esetén kényszerintézkedést alkalmaztak volna.
Van olyan beteg, aki hozzátartozójával, mentő nélkül, de veszélyeztetett, vagy veszélyeztető állapotban érkezik, és a felvevő osztályt látva tiltakozik a felvétel ellen.
Az orvos kötelessége a beteg acut ellátása, megadva a lehetőségét annak, hogy más a beteg kérésének megfelelő osztályra kerüljön, amennyiben ott fogadására készek.
Különleges probléma a drogfüggő betegek helyzete. Sok esetben a leszoktatás igényét hangsúlyozva kérik önkéntes felvételüket, ám néhány nap után a súlyos somaticus tüneteik ellenére - melyek akár életveszélyt jelenthetnek - követelik azonnali elbocsátásukat. Ilyen esetben orvosi iudicium eldönteni vállalható-e a beteg elbocsátása, vagy azt életveszély esetén meg kell tagadnia.
Az előzőekben azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy a psychiatriai osztályokon az ún. felvételi erőszak nem a beteg ellen, hanem a beteg érdekében történik. Hinni kell, hogy az orvos Hippocratesi esküjét megtartva a "nil norcere" elv szerint cselekszik. A beteg érdekében történik az "erőszakos otthatás", mert a psychiatriai betegségek alapvető attributuma az esetek 80 %-ban a BETEGSÉG BELÁTÁS HIÁNYA. Ez akadályozhatja a kezdeti együttműködést, és lehet számos panasz forrása.
További lényes szempont, hogy a felvevő osztály 24 órán belül köteles értesíteni a területi bíróságot. A beteg bírói szemléje a következő napon megtörténik, egy bíró, ügyvéd, vagy bírósági elnök és független elmeorvosi szakértő bevonásával. A bírói szemle során ítélet születik, melyben jóváhagyják a kezelést, vagy - ha azt szükségtelennek és jogtalannak ítélik - a beteget a felvevő osztály köteles azonnal elbocsátani a tények rögzítésével a zárójelentésben.
Azért tettem ezt a hosszas bevezetőt, mert szerettem volna tudatosítani azt, hogy számos esetben a betegjogi képviselőt a felvétel és kezelés jogtalanságának kivizsgálása miatt keresik meg. A másik, hogy számos olyan nézet terjedt el a média "segítségével" ami szerint a psychiatriai kezelés szükségtelen, a problémák megoldása egyedül, vagy laikus segítőkkel lehetséges. Kétségtelen, hogy bizonyos helyzetekben - konflictus neurosisoknál, situatios problémáknál- ez lehetséges, de a psychosisok esetén kizárt.
A psychosisok oka a szerencsére egyre inkább fejlődő kutatások által is igazoltan - MRI, PET - a központi idegrendszer a cerebrum morphológiai elváltozása - subduralis haematoma, tumor, kiterjedt sérülés, kérgi hypoxias laesio - illetve a nem organicus psychosisok esetében a neurotransmitterek és neuromodulatorok egyensúlyának, termelődésének megváltozása. Az organicus psychosisok psychiatrian, de neurologiai elvek szerint vizsgálandók ki és kezelendők.
Ezért tartom megengedhetetlennek a neurológiai szakképesítés hiányát psychiater orvos esetében. Ahogyan szerintem a két szakterület sem választható ketté élesen, mindig lesznek átfedések, ami sok vita tárgyát jelenti: ki kezelhető még neurológián és ki az, akit pl. parkinson kór vagy organicus psychosyndroma esetén is psychiatrian kell kezelni. Ez a betegjogi képviselők felé irányuló újabb panasz forrása.
Hosszas orvosi munkám alatt és vezetőként is számos esetben fordult elő, hogy a beteg a beszállítás körülményei, vagy a psychiatriai osztályos kezelés elleni tiltakozással fordult a betegjogi képviselőhöz. Vezetőként ilyenkor kaptam a jogi irodán keresztül egy jogorvoslati kérelmet, ahol a beteg panasza rögzítve volt. Ez - úgy érzem - nem lehet megoldás. Mit tegyek? Gyártsak egy újabb iratot, a példányokat "kapják" sorrend szerint, postázzam, fűzessem le? Nem hiszem, hogy ez bármit is megoldana. Javaslatom: ilyen panasz esetén a betegjogi képviselő keresse meg az osztály vezetőjét, és a beteg, a betegjogi képviselő, a felvevő orvos - vagy aki ellen a panasz érkezett - egy megbeszélés során tisztázzák a panasz okát, jogosságát. Nagy segítség, és a beteg állapotát tartósan stabilizálhatja, ha megtanítjuk együtt élni a betegségi tünetekkel, tudatosítva a kóros tartalmakat, és ezek valótlanságát. Hosszú praxisom alatt akkor volt igazán eredményes a munkám, ha ezt sikerült elérnem. Ezen betegeim egy része ma is fontos munkakört lát el, vagy percentuálva családja ellátására képes, kifogástalan kapcsolat mellett az orvossal. Ezt a kapcsolatot javasolnám bővíteni a betegjogi képviselők bevonásával. Tevékenységük a beteg bizalom erősítését is szolgálná. Emiatt rendkívül fontosnak tartom, hogy a psychiatriaian dolgozó orvosok és a betegjogi képviselők kapcsolata rendkívül szoros legyen, és jelentse akár azt, hogy titoktartási kötelezettség mellett a betegjogi képviselő rendszeresen látogatja a psychiatriai osztályt.
A felvétel és kezelés szükségessége mellett a legtöbb jogorvoslati kérelem a psychiatriai osztályokon tapasztalható állapotok miatt történik. Kétségtelen, hogy főleg a férfi ápolók egy része hiányosan educalt, magatartásuk nem egyszer hostilis, akár agressiv a beteggel szemben. Számos eseten fültanúja voltam, hogy az ápolók tegezik a betegeket ill. a jobb állapotúakat esetleg a beteg kiszolgáltatottságából adódóan - különböző "nem szeretem feladatok" ellátására utasítják. Ez a részleg orvosainak ill. az osztályvezetőnek a felelőssége, megtörténte azonnali jogorvoslatot, és a betegjogi képviselő részéről az osztály azonnali megkeresését vonja maga után. Itt az osztály orvosa illetve vezetője kell, hogy megkövetelje az asszonyom, uram X-né, vagy Z úr megszólítást.
Ehhez joga van a demens betegnek is, és nem legyen végre "mamika, papa" megszólítás, ami megalázó, sértő és jogos tiltakozást vált ki. Az embernek joga van emberhez méltó élethez, körülményekhez még akkor is ha a világ észlelése esetleg egy ködfátyolon át lehetséges csak számára. Ehhez alapvetően a személyzettel szembeni elvárások emelése lenne szükséges - ami jelen bérek mellett nem lehetséges. Sok esetben kénytelenek az osztályok szerződéssel bár, de foglalkoztatni mindenkit, aki az utcáról "beesik" és bizonyos alapkritériumoknak megfelel, mert a tartós, hosszú műszakok, az ápolók fáradtsága nem segíti a kulturáltabb körülmények - ami legalábbis emberi tényezők függvénye - megteremtését.
Az elmeosztályokon mind a mai napig nem ritkán 12-16 ágyas kórtermek vannak, rossz ellátottságú fehérneművel, és higienes feltételekkel. Ezen osztályok magukon viselik a régi tébolydák nyomát. A rekonstrukció valahogyan csaknem mindig a psychiatriai osztályokat kerülte el, mondván a "bolondoknak úgy is jó". Igen ám, csakhogy a psychiatriai beteg nemegyszer a személyi higieniát, az étkezés igényességét hanyagolja el. Hová jutunk, ha az osztály viszonyaival ezt erősítjük? A jobb állapotú és igényes beteg számára természetes, és jogos tiltakozást jelentenek ezek a viszonyok. Nem megengedhető az étkeztetés alumínium kanalakkal, csorba, ellenőrizhetetlen tisztaságú műanyag tányérokból, vagy terítő nélküli asztalokról. Az köztudott, hogy toalett papírt, papírszalvétát a beteg visz magával a kórházba, így is készül fel a belgyógyászati, sebészeti beteg. Pontosan a psychiatriai beteg esetében erre sokszor nincs meg a rokkantsági nyugdíjból a fedezet. Arra sem jut, hogy gyümölcs, üdítő ital, vagy valami jobb falat kerüljön. A gyógyszerek egy része fokozza az étvágyat, ami a kórház adta koszt mellett bizony nagyon nem elégül ki.
Itt a betegjogi képviselők és az alapítvány feladatát abban látom, hogy segítséget nyújtsanak abban, miszerint a keretgazdálkodás mellett a vezetés juttasson plusz támogatást a psychiatria ilyen igényeire, és az elmaradott osztályok rekonstrucióját ne halogassák, hogy majd a végén "ha marad pénz". Tapasztalatom, hogy nem marad. Lehetővé kell tenni minden acut felvételes osztályon a megfelelő állapotú betegek számára a gyógyfoglalkoztatást, amely egy psychológussal, aki elvész a diagnosztika útvesztőiben, nem lehetséges.
Legyen annyi nővér akár több mint más osztályon - hogy minden beteg meghallgatva legyen, ne csak tűzoltásszerűen ellátva. Ez nem a személyzet, hanem a betegek érdeké. Akkor nem tűrhető el tovább a "várjon csak két kezem van" mondat, s az ellátás a testi szükséglet mellett a beteggel folytatott gyógyító beszélgetést is jelenti az ápoló személyzet részéről.
Tudom, hogy a megoldás nem a betegjogi képviselők kezében van, de hiszem, hogy alapítványuk tehet annak érdekében, hogy a psychiatrian emberhez méltó körülmények legyenek.
Amit leírtam, szerencsére nem minden osztályra igaz. Jártam, és dolgoztam olyan psychiatrian vidéki osztály - amelyik európai csereszabatos, s ott a személyzet is mosolygós, készséges volt, ropogós tiszta ruhában, friss ágynemű és ápolt küllemű betegek között.
Vallom és hiszem, hogy meg kell maradni embernek minden áron, és ehhez valamennyiünknek összefogva kell segítséget adni, mert jelenleg a psychiatriak nagy részét csak az ott dolgozó többségben idősebb - személyzet elhivatottsága tartja össze.