.
BETEGJOGOK

Miről dönthetnek helyettünk?

A beteg által a formai követelményeknek megfelelő módon kijelölt helyettes döntéshozó (lásd a sorozatunk előző részét) ugyanolyan jogokkal rendelkezik a beavatkozások tekintetében, mint maga a beteg. Tehát, őt kell tájékoztatni, az ő beleegyezését kell kérni, illetve ő utasíthatja vissza a nem kívánt beavatkozásokat. (A kezelés visszautasításának vannak korlátjai, erről a későbbiekben szólunk.)

Más a helyzet azok esetében, akik nem a beteg akaratából, hanem a törvény erejénél fogva válnak helyettes döntéshozóvá. Először is, ők csak az invazív beavatkozásokról dönthetnek. (Invazív az a testbe behatoló beavatkozás, aminek a kockázata nem elhanyagolható.) Döntésük a beavatkozással fölmerülő kockázatoktól eltekintve nem érintheti hátrányosan a beteg egészségi állapotát, így különösen nem vezethet súlyos vagy maradandó egészségkárosodáshoz.

Az egy sorban nyilatkozattételre jogosult rokonokból (lásd 15. rész) lehet több is, és a döntésük egymásnak ellentmondó is lehet. Vegyünk egy példát: Nyolcvanhat éves erősen zavart tudatú férfi combnyaktörést szenved. Két lánya van, akik a törvény erejénél fogva egy sorban jogosultak dönteni az édesapjukat érintő invazív beavatkozásokról. Az orvosok műtétet javasolnak azért, hogy a beteg a későbbi ápolása során kevesebbet szenvedjen, az ápolással járó mozgatás kevesebb fájdalmat okozzon neki. Egyúttal elmondják, hogy a műtétnek a beteg kora és állapota miatt súlyos kockázata van. A beteg egyik lánya hozzájárul az ajánlott műtéthez, a másik pedig a halálos kockázat miatt ellenzi azt. A szakmai és etikai konzílium ajánlására a műtétet – sikeresen – elvégezték. Ebben az esetben a beteg várható életminősége döntötte el, hogy a az egy sorban nyilatkozatra jogosultak közül kinek a döntését fogadták el.

Egy másik példa azt illusztrálja, hogy nem fogadható el az olyan (helyettes) döntés, ami a beteg számára súlyosan, netán végzetesen hátrányos lehet: Idős, zavart tudatú nőbeteget a vele egyháztartásban élő lánya kísérte be a kórházba. A vizsgálatok során belső vérzés gyanúja merült fel, további kórházi kivizsgálás és kezelés szükségességét állapították meg az orvosok. A beteg lánya a többszöri, nagyon alapos és érthető tájékoztatás ellenére haza akarta vinni az édesanyját, mondván, volt már máskor is rosszul a „mama”, de aztán mindig jobban lett. Több szakorvos egybehangzóan úgy ítélte meg, hogy kórházi kezelés nélkül a nőbeteg súlyos, esetleg életveszélyes állapotba kerülhet. A „mamát” lánya akarata ellenére a kórházban tartották.

(DR. JAKAB TIBOR)